Nach dem für die österreichisch-ungarische Monarchie verlorenen Ersten Weltkrieg wurde Ungarn durch den am 4. Juni 1920 unterzeichnenden Vertrag von Trianon gezwungen, den Verlust von zwei Dritteln des Territoriums des historischen Königreichs Ungarns und von einem Drittel der ungarischen Gesamtbevölkerung an die Nachbar- und Nachfolgestaaten völkerrechtlich anzuerkennen. Dazu gehörten die Südgebiete Ungarns (ung. Délvidék) und hier vor allem die Wojwodina (ung. Vajdaság), der Landesteil nördlich der Savemündung in die Donau.
Die Revision des Vertrags von Trianon und die Rückgewinnung der verlorenen Gebiete waren in der Folge das Hauptziel der ungarischen Außenpolitik der Zwischenkriegszeit. Die ungarische Regierung suchte zu diesem Zweck die Unterstützung des faschistischen Italiens und des nationalsozialistischen Deutschlands.
Am 2. November 1938 wurde durch den sog. Ersten Wiener Schiedsspruch der südlichen Teil der Slowakei mit seiner mehrheitlich ungarischen Bevölkerung an Ungarn zurückgegeben. Nach der Auflösung des tschechoslowakischen Staates annektierte die ungarische Armee im März 1939 das Karpatenvorland. Und durch den sog. Zweiten Wiener Schiedsspruch erhielt Ungarn Nordsiebenbürgen von Rumänien zurück.
Diese diplomatischen Erfolge hatten indes einen großen Preis: die Regierung Pál Teleki versuchte nach dem Ausbruch des Zweiten Weltkriegs vergebens, eine neutrale Politik zu führen; stattdessen wurde die Beziehung zum Dritten Reich immer enger, dessen anti-jüdischen Rassegesetze wurden übernommen und Ungarn schloss sich den Achsenmächten an.
Teleki versuchte noch einen Balanceakt in der Außenpolitik, indem er die ungarischen Beziehungen zu Jugoslawien zu verbessern trachtete. Es ist interessant, dass Hitler diese Initiative schweigend duldete, wohl aus der Annahme heraus, dass auf diese Weise die Stabilität des Balkans erhalten bleiben würde.
Am 12. Dezember 1940 wurde der “Vertrag der ewigen Freundschaft” zwischen Ungarn und Jugoslawien unterschrieben und am 24. März 1941 erklärte der Balkanstaat seinen Beitritt zu den Achsenmächten. Doch bereits drei Tage später fand ein Putsch gegen die deutschfreundliche Regierung in Belgrad statt. Da Hitler seine Pläne dadurch gefährdet sah, entschloss er sich zu einem Angriff gegen Jugoslawien, der sog. “Balkanfeldzug”. Der Führer verlangte von Ungarn nicht nur das Recht, dass die deutsche Wehrmacht durch Ungarn durchmarschieren dürfe, sondern auch die aktive Unterstützung durch die ungarische Armee. Im Gegenzug für diese Konzessionen erhielt Ungarn die Wojwodina von Serbien zurück.
Teleki war gegen den Angriff auf Jugoslawien, da dieser Krieg mit Großbritannien bedeutete. Am 28. März 1941 entschieden Horthy, Teleki und das ungarische Oberkommando des Heeres dennoch, dass sie Hitler unterstützen würden, da der jugoslawische Staat sich im Zustand der Auflösung befand und die Lage der Ungarn in der Wojwodina dadurch gefährdet wurde. Die Verantwortung für diesen Schritt lastete schwer auf Telekis Schultern: er beging Selbstmord. Doch die dritte ungarische königliche Armee marschierte am 11. April über die Trianon-Grenze in die Wojwodina. Es dauerte nur vier Tage, bis die Soldaten die Donaulinie erreichten; ihre Verluste betrugen 467 Mann.
Auf diese Weise waren alle Revisionsziele Ungarns erreicht, 11.417 m² mit einer Bevölkerung von 1,025.508 Menschen (davon 36,6 % Ungarn) kamen zu Ungarn zurück. Ungarn war somit wieder zweimal größer als in den Grenzen von Trianon, die Bevölkerung um 4 Millionen größer als zuvor. Es lebten wieder so gut wie alle Ungarn im Pannonischen Becken wieder innerhalb der Grenzen des ungarischen Staates.
Nach der Niederlage im Zweiten Weltkrieg stellte der Pariser Vertrag vom 10. Februar 1947 die ungarischen Grenzen vor 1938 wieder her und hob die beiden Wiener Schiedssprüche auf; die Tschechoslowakei erhielt zudem drei ungarische* Dörfer am rechten Donauufer südlich von Pressburg.
Quelle: http://alfahir.hu/75_eve_csatoltak_vissza_delvideket
*) Ein aus Deutsch-Westungarn stammender Leser wies uns darauf hin, dass es sich – nicht etatistisch, sondern ethnisch gesehen – um drei nichtmadjarische Dörfer handelt, nämlich Karlburg (deutsch) [ung. Oroszvár, slowak. Rusovce, kroat. Rosvar], Sarndorf (kroatisch) [kroat. Čunovo, ung. (Duna-)Csún, slowak. Čunovo] sowie Kroatisch-Jahrndorf (ebenfalls kroatisch) [kroat. Hrvatski Jandrof, ung. Horvátjárfalu, slowak. Jarovce]. Wir danken für den Hinweis!
[hidepost]
75 ÉVE CSATOLTÁK VISSZA DÉLVIDÉKET
Hetvenöt éve, 1941. április 11-én kapcsolódott be Magyarország a Jugoszlávia elleni német támadásba, a honvédség négy nap alatt megszállta a trianoni békeszerződés nyomán elvesztett Bácskát, a baranyai háromszöget, a Muraközt és a Muravidéket.
A magyar külpolitikát a két világháború között az 1920. június 4-én aláírt, a történelmi Magyarország területének kétharmadát és a magyar népesség egyharmadát az Osztrák-Magyar Monarchia utódállamainak juttató trianoni békediktátum revíziója határozta meg. Az ország vezetése ehhez a fasiszta Olaszországnál és a nemzetiszocialista Németországnál keresett támogatást. Az 1938. november 2-ai első bécsi döntés visszajuttatta Szlovákia csaknem kizárólag magyarok lakta déli részét, majd 1939 márciusában, Csehszlovákia megszűnése után a honvédség bevonult Kárpátaljára, az 1940. augusztus 30-án kihirdetett második bécsi döntés pedig Magyarországnak ítélte Észak-Erdélyt.
Mindennek azonban komoly ára volt: a Teleki Pál vezette, 1939 februárjában hivatalba lépett kormány a második világháború kitörése után hiába igyekezett a “fegyveres semlegesség” politikáját követni, külpolitikai szempontból egyre kiszolgáltatottabb helyzetbe került, egyre szorosabban köteleződött el Németország mellett, újabb és újabb engedményekre kényszerült. Növelni kellett a Németországba irányuló szállításokat, elfogadták a második zsidótörvényt, amely már faji alapon határozta meg a zsidóságot és szűkítette életlehetőségeit, az ország csatlakozott a tengelyhatalmi szerződésekhez.
Az egyensúlyt kereső Teleki, feltehetően a német nyomás ellensúlyozására, rendezni akarta a viszonyt Jugoszláviával. Paradox módon ebben Hitler hallgatólagosan támogatta, mert úgy vélte, így biztosíthatja a Balkán stabilitását, ha háborút kezd Keleten. A mindössze három pontból álló jugoszláv-magyar örök barátsági szerződést 1940. december 12-én Belgrádban írták alá. A délszláv állam 1941. március 24-én csatlakozott a háromhatalmi egyezményhez, három nappal később azonban katonai puccs buktatta meg a németbarát kormányt. Mindez veszélyeztette Hitler terveit, aki a katonai beavatkozás mellett döntött.
A Führer Horthy Miklós kormányzótól nemcsak átvonulási engedélyt kért a Wehrmacht számára – amit március 28-án meg is kapott -, hanem a hadműveletekben való magyar részvételt is, kilátásba helyezve a Délvidék visszacsatolását. Teleki feloldhatatlan dilemma elé került, hiszen a visszautasítással a revíziós eredményeket tette volna kockára, a hadba lépéssel viszont a semlegességet, mert Nagy-Britannia közölte: ezt háborús oknak tekintené. Horthy és Teleki az időhúzást választva a katonai részvétel kérdését minisztertanácsi döntéshez kötötte. A március 28-ai ülésen a feltételeket így határozták meg: ha Horvátország kikiáltja függetlenségét, ezzel Jugoszlávia mint államalakulat felbomlik; ha a Délvidéken az atrocitások miatt a magyarság helyzete tarthatatlanná válik; ha politikai vákuum keletkezik a térségben. A végső döntést április elsején a Legfelső Honvédelmi Tanács ülésén a kormányzó hozta meg, aki a hadba lépés mellett foglalt állást. Teleki a felelősség súlya elől április 3-án az öngyilkosságba menekült, Horthynak címzett búcsúlevelében azt írta: “Szószegők lettünk – gyávaságból… Hullarablók leszünk! a legpocsékabb nemzet. Nem tartottalak vissza. Bűnös vagyok.”
Teleki helyére Horthy a németbarát Bárdossy Lászlót nevezte ki a kormány élére, aki elrendelte a részleges mozgósítást. A németek április 6-án indították meg támadásukat Jugoszlávia ellen, másnap Nagy-Britannia megszakította a diplomáciai kapcsolatokat Budapesttel, de a vezetés legnagyobb megkönnyebbülésére nem üzent hadat. Április 10-én Horvátország kikiáltotta függetlenségét, a magyar csapatok csak ezt követően kapcsolódtak be a harcokba arra hivatkozva, hogy Jugoszlávia már felbomlott, így az örök barátsági szerződést nem sértették meg. A vezetés attól is tartott hogy – mivel a németek már Belgrád környékén jártak – a háború a magyar beavatkozás előtt véget ér, és meghiúsulnak a revíziós remények.
A magyar királyi 3. honvéd hadsereg a trianoni határt átlépve, többszörös túlerőben indult meg a felbomlóban és visszavonulóban lévő jugoszláv haderő ellen, ellenállást lényegében csak a partizánok, a csetnik milícia és polgárőrség tanúsított. A magyar alakulatok négy nap alatt érték el a Duna vonalát, a sereg- és csapattestműveletek április 23-ra fejeződtek be, a honvédség embervesztesége 467 fő volt halottakban és sebesültekben.
Ezzel a revíziós célkitűzések közül az utolsó is teljesült, a visszakerült 11 417 négyzetkilométernyi délvidéki terület 1 025 508 lakosának 36,6 százaléka volt magyar. Magyarország Trianonban megállapított területe 1941-re csaknem kétszeresére nőtt, a lakosság több mint négymillióval gyarapodott és a Kárpát-medencében élő magyarság túlnyomó része a határok közé került.
A második világháborús vereség után az 1947. február 10-ei párizsi béke visszaállította Magyarország 1938 előtti határait, semmisnek mondta ki az első és a második bécsi döntést, sőt Csehszlovákia megkapott három Pozsony környéki falut is a Duna jobb partján.
[/hidepost]
