1. Előszó
Az egy másik élet volt, amire még ma is vissza-vissza emlékezem. Teljesítménysport, egy maratonfutás, nem számított túl nagy kihívásnak. Sárkányrepülővel a hegyekben, a vitorlázórepülős licenc, motorkerékpáros túrák, szörfölés a Fertőtavon, műugrás a 10 méteres toronyból – mindez nagyon izgalmas volt.
Csak néhány nappal az életemet alapvetően megváltoztató balesetem előtt kirakatnézegetés közben megpillantottam egy fiatal embert egy tolószékben Csinos felesége mögötte állt. Az első gondolatom a részvét volt. Milyen élet az ilyen? Nos hamarosan magam is megkaptam a választ erre a kérdésemre.
Ez a harmadik repülésem volt azon a nyári napon. Jó idő volt a Kulmon, persze egy kicsit szeles, de ez nem probléma. A többi repülőgépes engedélyem kiegészítéseként megszereztem a siklóernyőhöz való különleges képesítést is, és szerettem volna ezen a napon újra a magasból elém táruló látványt egy egyszerű repülőeszközből élvezni. Problémamentes rutinszerű startot követően végigrepültem a szakadék széle felett és élveztem a Stubenbergsee látványát. Imádtam mélyen repülni, karnyújtásnyira a lombkoronáktól és integetni a kirándulóknak. Csak 15 méterre voltam a földtől, egy hirtelen légörvény felborította az ernyőt. Esélyem se volt a mentőernyő kibontására, és az ernyőt se lehetett ismét megnyitni. Egy gondolatom volt csak: túlélni – valahogyan.
Ezután egy végtelennek tűnő zuhanás következett, a föld szédítő tempóban közeledett, és az idő állni látszott. Keményen becsapódok, nem kapok levegőt, majd pokoli fájdalom a hátamban és zsibbadás a lábaimban – pontosabban semmit sem érzek a lábaimban. Nem bírok felállni, mozdulni is alig tudok. A telefonom a nadrágzsebben, képtelenség elérnem. Valamikor rám bukkannak, jön a helikopter, elvesztem az eszméletemet.
Majd egy csipogó hang, rengeteg készülék, intenzív osztály. Jó sok titánt csavaroztak az eltörött gerincembe. A gerincvelő is erősen sérült. A diagnózis: komplett haránt bénulás és hosszú, kemény gyakorlás, hogy elsajátítsam a tolószék kezelését. Ő helyettesíti ezután a lábaimat.
Ezt rémült kórházi napok, majd fél év rehabilitáció követi a klosterneuburgi Weißer Hof-ban. Megtanulom hogyan tudjak egyedül felülni az ágyban, hogyan csusszanhatok be az ágyból a tolószékbe. A zuhanyzás a zuhany rollival. Jó érzés amikor néhány hét háton fekvés után ismét hasmánt fekhet az ember. A tolószékből a WC-re, nem is olyan könnyű. Mozgássérült sport, ezt tényleg élveztem.
Furcsa érzés hirtelen mozgássérültnek lenni. Eleinte el sem akarom hinni. De idővel hozzá szokik az ember. Sőt mi több, tudom, hogy az elmúlt években rengeteget tanultam. A rehabilitációban töltött sok hónap alatt számos erős személyiséget ismerhettem meg. Többet, mint a megelőző években a légi-közlekedésnél végzett munkám során vagy később a politikában. Olyan embereket, akik teljesen padlóra kerültek, de képesek voltak ismét felállni, akik valóban megküzdöttek a sorsukkal. Embereket, akik minden turbulencia ellenére meglelték saját középpontjukat.
Ezt a könyvet mindazoknak ajánlom, akik kilátástalan helyzet előtt állnak, meg kell küzdeniük a sorssal, és talán szükségük van egy kis ablakra, amelyen keresztül ráláthatnak az új életükre. Új boldogsággal teli életre.
